Elköszönés

Sziasztok!
Jó pár nap már eltelt, mióta kitettem az utolsó részt. Arra gondoltam, hogy csinálok 2. évadot. De aztán....miközben a 19. részt írtam, rájöttem, hogy fölösleges leírni ugyanazt, ami van Back to the future-ban, csak átalakítva. Mielőtt elkezdtem volna írni ezt a blogot, egy másikat írtam. Azt sajnos nem fejeztem, már nem is fogom. Olyan hosszú időt hagytam ki ott. Mielőtt elkezdtem volna ezt, tudtam, hogy be akarom fejezni. És így is lett. Befejeztem. Tudom, a címeket pár helyen elbaltáztam, amikor kitaláltam a nevüket. Mert eredetileg először a címet írtam le, utána a szöveget és fel sem merült bennem, hogy teljesen mást írok, mint ami a címben van. Az utolsó részhez ugrok. Még a legelején, amikor még semmi sem volt ebből a blogból, úgy határoztam el a végét, hogy Sam mindenképpen maghal, és Ross visszamegy az időben és elmondja a dokinak, hogy nem tudta megmenteni a lányt. Amikor az utolsó részt írtam, megfordult a fejemben, hogy: Hiszen van egy időgépe, visszamegy és kész. Másodjára az az ötletem támadt, hogy Cody meghal, Sam is és Ross öngyilkos lesz, mert nem tudja elviselni, hogy végignézte a halálát és nem tudna élni nélküle. Ez az ötlet után hoztam be a képbe a sörözős, büdös fatert. (Ne haragudjatok, hirtelen elfelejtettem a nevét.) Egészen addig nem jutott eszembe az, hogy megöli, amíg le nem írtam, hogy a fia meghalt. Igazából nem erre a befejezésre gondoltam volna először, amikor elkezdtem írni a történetet. Ezzel is akartam azt éreztetni, hogy a blognak vége, nem fognak feltámadni a halottak. A blogot nem fogom kitörölni, hogy majd vissza lehessen olvasni, esetleg elolvasni, aki még nem látta. Nagyon szerettem minden percét ennek a blognak a megírásában, tényleg öröm volt leírni. Nagyon köszönöm, aki írt a chat-be, aki hozzászólt a bejegyzésbe, aki megosztotta, aki...küldött nekem e-mailt, hogy jó a blog, meg annak is nagy köszönöm, aki belenézett, és aki végig csendben követte az írásomat. Nem utoljára olvashattatok tőlem. De viszont az utolsó R5, Ross Lynch Fanfaction-t. Elkezdtem egy új blogot írni, de nem egyedül. Aki kíváncsi rá, az IDE kattintva megnézheti, hogy milyen, de a Blog(ok) oldalba is beteszem. (A Lucy Hale főszereplő teljesen véletlen :D) Köszönöm mindenkinek. Sziasztok!

19.Rész: Ki hal meg?

Az előző rész tartalmából: Ross elhatározta, hogy megmenti ex-barátnőjét. A doki elmondta neki, hogy ki a gyilkos. Ross elment Sam-hez, majd nem kívánatos módon távozott a ház közeléből.


Jól van. Megérkeztem egy zsákutcába, ahol még a madár se jár. Valamikor pár nap múlva kell, hogy visszajöjjek. De mikor jönnek? Addig....keresek valami kaját, mert éhen halok. Nem tudom, hogy van-e valami bolt nyitva itt a közelben, de megkeresem. Csak nem késem le történéseket.










~Sam szemszöge~

-Nem válaszoltál, miért csináltad? -kérdeztem Cody-t.
-Mert leskelődött. Ki Ő? -a hangja egyre mélyebb lett, indulatosabb. Válaszoltam volna a kérdésre, de én sem tudom.
-Nem tudom. -kerülgetett a sírás, amiért így beszél velem. Abbahagytam a veszekedést, elmentem a szobába. Már késő volt. Mielőtt beléptem az ajtón, megfogta a csuklómat, és visszahúzott. Fejét lehajtotta, éreztetni akarja velem, hogy sajnálja. Elhívott, hogy menjek vele valahova, bocsánatkérés képpen. Beültem vele az autóba. Koromfekete volt az ég, egy csillag sem ragyogott. Ki volt világítva a város.

  
Egy zsákutcába vitt. Azt hittem, valami étterembe visz. Megállt a kocsival. Kiszálltunk, bevezetett a falig. Nem értettem, hogy miért.

~Ross szemszöge~
Ezt nem hiszem el. Egy boltot sem találok. Oké, mindegy. Visszamegyek a bűntény helyszínéhez. Viszonylag nem voltam közel. Futottam, rohantam, de hogy miért? Fogalmam sincs. Volt egy megérzésem. Hirtelen...elgondolkodtam. Mi van, ha nem sikerül megmentenem. Már 5 perce csak futok, megállás nélkül. Pattognak a gondolatok a fejemben, mintha egy játékban lennék, amit időre kell csinálni. Bele se merek gondolni, mi lesz, ha elveszítem. Nem tudom, hogy még mennyi időm van. Megállj! Látok egy bárt, remélem, hogy van ott valami péksütemény. Bementem az ajtón. Hátborzongató
egy hely, mintha 1900-as évek elején lennék, vagy egy vámpír barlangban. A falak szürkék, már majdnem kopottak. A sarkok pókhálósak. Csak egy ember volt az épületben, egy szakállas, sörözős némber, akinek arany foga van, és üveg szeme. A pultos törölgeti a poharat. Lassan odamentem a kiszolgáló elé.
-Van péksütemény? -hangomon a félelem hallatszott, tekintetemen pedig a nyugtalanság. -Tessék.-adta, szinte már csapta le az asztalra a majdnem penészes fánkot. Elvettem, majd kifizettem. 
-Hé, Te gyerek. -hallottam meg a hátam mögül egy mély, rekedtes férfi hangot. Megfordultam. Az asztalnál ülő ember az. Félénken odasétáltam hozzá. Leültem mellé. Éreztem az erős dohány szagot, és a whiskey-t a kabátján. 
-Nem szabadna ilyen későn errefelé mászkálni egy olyannak, mint neked. -a szemembe mondta e szavakat. A lehellete olyan volt, mint egy halottnak. A hátamon is feláll a szőr, ha lenne, de nincsen. Nem tudtam válaszolni, annyira paráztam itt mindentől. Felálltam, és kispuriztam. Ki is ment a fejemből, hogy épp mentőexpedícióra készülök. Nem tudtam elkezdeni a fánkomat, sietnem kellett. Rohantam, mintha az életem múlott volna kockán. Már majdnem ott voltam, amikor egy lövést hallottam. Ne!! És ha Sam az? Odaértem. Nem láttam semmit sem a kocsitól. Óvatosan osontam a kocsi mögött. Felemeltem a fejem, hogy lássak valamit. Háttal volt nekem, egy rövid hajú srác, pisztollyal a kezében, és lefelé bámul. Elkéstem. Láttam Sam halott testét, körülötte vértócsa. Most odamennék, és visszakapná, amit tett. De mit változtatna azon. Hívhatnám is a rendőröket, ha itt lenne a telefonom. Akármit is teszek, nem lesz jobb. A könnycsatornám tele lett, kifolytak a könnyek, akárcsak vízesés lenne. Tudtam, hogy nem szipoghatok, mert akkor nem csak egy áldozat lesz. Óvatosan hátráltam, nehogy észrevegyen. De ráléptem egy száraz levélre. Ennyi. Szaladtam a kocsimhoz, és Cody követett. Lövött párat, és eltalálta a vállam. Szerencsére épp a közelben volt az autóm. Odaértem és gyorsan beszálltam, becsaptam a kocsi ajtaját. Mivel egyenes volt út volt a kocsimtól a zsákutcáig, ezért szerintem feltudok gyorsulni. Elindítottam a kocsit, de már Cody odaért. Épphogy nem érte el az ajtót. Gyorsultam....55, 67, 88 mph/h. Épphogy nem mentem neki a falnak, és elütöttem Sam-et. Hogy hova érkeztem? 30 perccel ezelőttre. Most kivételesen közelebb álltam meg, hátha megint ugyanez lesz. A vállam meggyógyult, hiszen a lövés még nem történt meg. Kiszálltam a kocsiból. Ismét a helyszínhez mentem. Még nem volt ott senki. Most tuti, hogy nem megyek be abba a boltba. 20 perccel később megjelent a fekete kocsi. Sam és a mostani idiótája szállt ki a kocsiból. Mr. Gyilkos a falhoz vezette a barátnőjét. Hallgatóztam..
-Miért vagyunk itt? -kérdezte kicsit megszeppenve Sam.
-Kiengesztellek. -felelte. Ja...persze, úgyhogy megöli. Kedves. Nem várom meg, amíg lelövi, most kell cselekednem. Halkan közeledtem feléjük. Sam meglátott. Az ujjamat a szám elé tettem, hogy ne szóljon egy szót se. De hogyan tovább? Ugorjak rá, vagy álljak elé? Ott mutogattam Sammy-nek, hogy mit csináljak, azt láttam, mintha az ugrásra szavazott volna. De Cody megfordult. Ott voltam tőle fél méterrel. A pisztolyt nem láttam a kezében, csak kést. Egy kicsit megijedtem. Megfogtam a késes kezét, és felemeltem. Mintha így szokott volna lenni a filmekben. Próbáltam kivenni a kezéből, de arról elfeledkeztem, hogy az egyik keze szabadon van. Behúzott nekem egyet, majd elvágódtam. Sam nem futott el. Megtorpanva nézte, ahogy "harcolok". Odafordult hozzá Cody, és beledöfte a kést a gyomrába. Felpattantam, nem hagyhatom meghalni. Észrevettem, hogy a pisztoly a zsebében van. Kirántottam onnan, majd a fejére céloztam. Nem érdekelte, Ő csak folytatta a tevékenységét. Meghúztam a ravaszt. A vére Sam arcába fröccsent. Már majdnem a földön volt. Nagyon sok vért veszít. 
-Nyugi Sam, megmentelek. -Emeltem volna fel, amikor egy lövést hallottam, később éreztem. A hátam..meglőtték. Sam-re estem.
-Ross! Ne! -küszködött a halál árnyékában. 
-Sajnálom. Szeretlek. -valaki megfogta a derekamat, és megfordított. Ezt nem hiszem el. Miért? Az az ember volt a bárban. 
-Amiért megölted a fiamat. -felcsillant a szemem. Mielőtt tettem volna akármit is, Sam ennyit mondott:
-Tudom.
-Steve. Örülök, hogy találkoztunk.- szólt a némber. A pisztolyt Sam-re szegezte, majd fejen lőtte. Akkor törtem meg. Mielőtt szóltam volna, ránéztem az emberre, de csak a fegívert láttam magam előtt. Az utolsó kép amit láttam, egy golyó volt. Már nem hallok, nem látok, nem érzek semmit sem. Meghaltam. Minden, amiért küzdöttem, nem volt értelme. Próbáltam megakadályozni egy halált, de közben én haltam meg. Jobb is, hogy meghaltam. A gyilkos meghalt, legalább volt értelme Sam halálának. Sajnálom. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam megmenteni.


Köszi, hogy megtekintetted az utolsó részt, bízom benne, hogy tetszett. :) Csinálok majd egy "lezárást "a blognak, ha szeretnéd megnézni, látogass el újra :)
By: